Oldalmegjelenítések:

2011. november 24., csütörtök

Esetem a véres hurkával.

Tegnap a városban jártunk, és a piacon nagy örömömre kaptunk házi véres hurkát. Nagyon szeretem, de kb. 15 éve nem ettem már igaz házit. Amióta már nem vágunk disznót:( Jó, lehet, hogy csak 13 éve!:)
Éppen mostanában kezdtem el mondogatni a páromnak, hogy kellene szerezni vért, és készíteni véres hurkát. Pontosabban nem hurkát, csak véres hurka masszát. Azt nálunk gornyadónak nevezik. Mindig maradt meg, és az sokkal finomabb volt, mint a bélbe töltött hurka. Mert a hurkát megfőztük az abalében, abból némileg kifőttek az ízek, de a gornyadóban benne maradtak. Tepsiben sütöttük meg, és valami nagyon finom volt.
Szóval, erre vásároltuk a véres hurkát. Hazaértünk, gyorsan betettem a sütőbe, szépen sült is, nem is ragadt le, pedig leszokott, aminek az a következménye, hogy kiszakad. Megfordítottam, szépen tovább sült, már csak egy kis idő kellett neki. Nézem és mit látok?! Kiszakadt!:( A gutaütés kerülgetett! Mert megenni így is megtudtuk, de képet azt nem tudtam készíteni róla. Így más tollaival ékeskedek, amikor ide teszek egy képet a véres hurkáról.


(A képet a http://grocceni.com oldalon találtam, onnan hoztam.)

5 megjegyzés:

Marti M írta...

Kedves Roza, azért készíthettél volna fényképet. Nem szégyen, ha kihasad. Én is szeretem a vérest, de rég ettem, pont azért, mert már mi sem vágunk disznót rég. Ami a boltban kapható az nem izlik, mert mindent beledarálnak.

María írta...

Kedves Roza - A múltkor pont én is azon keseregtem, hogy igazi finom, házi véres hurkát már időtlen idők óta nem ettünk, mióta Párom Nagyszülei elmentek :(. Amíg köztünk voltak, minden évben 2 disznót vágtak. De szép is volt!!
- Egy új kifejezéssel gazdagabb lettem, mert ezt a "gornyadó" elnevezést még nem hallottam soha.
- Én a hurkákat kolbászokat hegyes késsel mindkét oldalán meg szoktam szurkálni 5-6 helyen, hogy ne repedjenek ki. Akkor mindig szépen egyben marad (igaz a zsírja jól kisül, de az nem is nagy baj).

Roza írta...

Martinelli, bevallom férfiasan, azért mondtam le könnyedén a kép készítéséről, mert alig vártam, hogy megkóstoljam!:))

Maria, én is meg szoktam szurkálni, de valószinűleg siettemben elfelejtettem:(

Rozsika írta...

Roza mi most vágtunk disznót ,készíttetünk véres hurkát is a szüleimért mert az én családom nem nagyon eszi meg,csak én.

MJ írta...

Hiába no! "Megszakad, mint a véres hurka" :))

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...