Ha már a lila burgonya mondhatni semmit sem termett, a csicsóka legalább megörvendeztetett terméssel:)
Nagyon megörültem, amikor kapirgáltam és sok-sok piszkos-fehér gumócska került elő a tő alól. Pedig attól tartottam, hogy lehet, nem is lesz alatta semmi, ugyanis nem virágzott. De ezek szerint ennek sem feltétele.
Párat alaposan megmostam és nyersen elfogyasztottam. Mivel diabeteszes vagyok, ezt napi szinten meg fogom tenni:)
Most bújom a blogokat és holnapra kitalálom, nekem melyik ízlene legjobban:)
Aztán majd beszámolok az eredményről:)
5 megjegyzés:
Most, hogy mondod, jut eszembe, hogy az én csicsókám se virágzott az idén!
De nekem is van alatta bőven. Én nem szoktam egyszerre felszedni, mert bírja a hideget is, nem fagy meg. Én nem vagyok cukorbeteg, de megelőzésképpen nyersen fogyasztom, és nagyon szeretem a csicsókát.
Nekem is van egy csicsókás receptem, bár nekem nyersen jobban tetszett, mint elkészítve. Sülve nekem túl édes volt:) Itt megnézheted:http://makacskakonyhaja.blogspot.ro/2012/04/gongyolt-tojas-sult-csicsokaval-es.html
Szia!
Nálam van azt hiszem két recept.
Későn virágzik, tavaly ilyentájt borult virágba, az idén is, bár sokkal kisebbek voltak.
Nekem is barom sok van a kertemben, és finom köretet készítettem a minap:
http://hajoka.blogspot.com/2012/10/tejszines-csicsoka-es-parolt-mangold.html
Köszönöm szépen a jó tanácsokat, recepteket:))
Én is szeretem a csicsókát, de a piacon szoktam venni (ritkán). Krémlevest főztem belőle gombával, finom lett!
Megjegyzés küldése