Napok óta készítgetem az ikrek és a "fogadott" unokánk, Lili adventi naptárját. (Zsuzsi, ha olvasod, pszt!:) Eleinte, míg kisebbek voltak, az üzletekben vásárolható, meseképes adventi naptárat kapták. Aztán Lackó nem szerette benne a csokit és tavaly pl. nem is volt adventi naptáruk.
No, azért a föld forgott tovább, nőttek szépen, de én azért eszeltem, hogy milyet kellene készíteni? És teljesen véletlenül bukkantam rá a Kreatív vagyok c. portálon egy nagyon helyes kis adventi naptárra.
Maga az alapgondolat pedig általam egyszer, kb. 18 évvel ezelőtt már megvalósult, akkor az unokahúgom kislányának készítettem egy kis komódot, karácsonyra. Az nem 24, talán csak 16 fiókos volt. De azt tudom, hogy még pár évvel ezelőtt is meg volt neki, annyira szerette:)
Most abban reménykedem, hogy mindegyik megajándékozottnak örömet okozok. Az aprócska fiókok meglepetéseket fognak rejteni, de lesz benne édesség is azért:)) Nem is olyan egyszerű 3x24 kicsi fiókba meglepetést kiötölni. Arról nem beszélve, ha fiúknak szeretne az ember:) Ámbár az igaz, az ikrek egyforma apróságokat kapnak, a békesség kedvéért:))
Mondjuk, olyan laza két nap elkészültem eggyel. Az tuti, hogy ez volt a legnehezebb:) A következők már majd jobban mennek.
11 megjegyzés:
Nagyon ügyes vagy jól néz ki! Megnézem a technikáját mert nagyon tetszik!
Köszönöm Éva!:) A te unokád is örülne egy hasonlónak:))
Roza, ez igen, nem semmi:) Nagyon szép:) Az unokákért mindent:)
Jol nez ki , de a kezuggyesseg meg a turelem , nem semmi!
Ügyes vagy, nagyon szép lett! :)
Jó ötletnek találom, szépen megcsináltad, én is azon gondolkozok.
Hogy te milyen ügyes vagy! Biztos nagyon megörülnek a gyerekek neki!
Köszönöm szépen a dicséreteket!:)
Csak javasolni tudom, akinek van ideje, unokája, készítse el, biztos a siker:))
Idén már nincs mód eljuttatni az unokákhoz, de majd jövőre! Nem baj az, ha előbb készül el... :-)
Én is azért kezdtem el időben, hogy 1-éig készen legyenek:)
Roza, hogy Te milyen ügyes vagy!!! Biztosan odalesznek az örömtől a gyerekek!!
Megjegyzés küldése