A fokhagymás sertésmáj régi-régi recept szerint készül, de ettől még semmi rendkívüli nincs benne, mint az, hogy eszembe juttatja édesanyám és nagyanyám által készített fokhagymás májakat. Azokról csak felsőfokban lehetett beszélni.
Talán egyszer majd az én unokáim is úgy fogják emlegetni:)
Hozzávalók:(4 személyre)
1 kg megtisztított sertésmáj
tej
liszt
só
olaj, esetleg zsír a sütéshez
bőven olajon párolt, fokhagymanyomón átnyomott fokhagyma
Elkészítése:
A májat kb. másfél cm vastag, féltenyérnyi szeletekre vágjuk. Ezt a műveletet már reggel elvégezzük, így a ráöntött tejben sütésig bőven lesz ideje pihenni és kiázni.
Az olajat, vagy zsírt közepes hőfokra melegítjük, majd a tejből kiemelt és lecsepegtetett májdarabokat lisztbe mártjuk és lassú tűzön, szép lassan, hogy ne keményedjék meg, megsütjük. Általában nem fér egyszerre a sütőedénybe, ezért, ha egy adagot kiszedtünk, megsózzuk és bőven meglocsoljuk fokhagymás olajjal, benne a fokhagymával.
Általában valamilyen burgonya a körete és házi savanyúság a kísérője.
4 megjegyzés:
Csodás! Disznóvágások hangulatát idéző. :)
Kedves MJ., a célunk is ez volt. Vágtak a gyerekek disznót és ilyenkor mindig felidézzük édesanyám fokhagymás máját... Isteni volt!:)
Roza, nem nagy lángon és hirtelen kell kisütni a májat??? én mindig így szoktam reszteltnek/előtte a hagymát alaposan megdinsztelem mielőtt rádobom a májat/ és soha nem kemény.
Ha meg lassú tűzön, azaz takarékon sütöd, akkor kb. mennyi ideig sütöd az egyszeri adagot????
Anikó, nem nagy lángon, lassan kell sütni, hogy belül éppen csak elveszítse a nyers színét. És akkor még puha marad. A csirkét lehet nagy lángon és gyorsan, az sosem keményszik meg. Egy-egy adagot kb. 5-8 percig sütök. Ha előfordul, hogy bizonytalan vagyok, egyet kiveszek és belevágok, hogy lássam, milyen a színe belül:)
Megjegyzés küldése