Oldalmegjelenítések:

2013. július 14., vasárnap

Babapiskótás cseresznyés lepény

Legnagyobb  bánatomra  2 kis üveg  magozott  cseresznye megforrt:((  A többinek nincs baja.  Miután most még nem buggyant, max. kissé alkoholos "felhangja" van, úgy döntöttem, felhasználom. Ilyenkor még süteménybe teljesen jól el lehet használni. Kétszer leöblítettem hideg vízzel, majd úgy jártam el vele, ahogy a recept írta.

Választásom a Babapiskótás cseresznyés lepényre esett.
Hozzávalók: 

15 dkg babapiskóta 
1 kávéskanál sütőpor 
1 csipet só 
6 tojás 
50 dkg friss, mirelit vagy befőtt, magozott cseresznye 
2 csapott evőkanál finomliszt 
10 dkg puha vaj 
20 dkg cukor 
1 vaníliarúd 
1 citrom reszelt héja 

A tepsi előkészítéséhez: 

kevés vaj és finomliszt 

Elkészítése: 

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. Kivajazunk, kilisztezünk egy 25x35 cm-es tepsit. Ezután a tepsibe belefektetünk 2 sütőpapírt, amelyeket egymásra merőlegesen helyezünk el. Figyeljünk rá, hogy a sütőpapírok szélei minden irányban 3 cm-rel túllógjanak a tepsi peremén: így könnyű lesz kiemelni a kész süteményt. 

A babapiskótát finom morzsásra őröljük, és összekeverjük a sütőporral meg a sóval. A tojásokat szétválasztjuk. A cseresznyét összekeverjük a liszttel. 

A puha vajat, a cukor felét, a vaníliarúd kikapargatott belsejét és a reszelt citromhéjat robotgéppel 1-2 perc alatt összekeverjük. Egyenként eldolgozzuk benne a tojássárgájákat, majd az egészet 2-3 percig tovább keverjük a géppel, hogy felhabosodjon. 

Tiszta, száraz habverőkkel lágy habot verünk a tojásfehérjékből, majd a lágy habhoz apránként hozzászórjuk a maradék cukrot, és addig verjük tovább, amíg kemény és fényes nem lesz. A tojássárgájás masszába fakanállal beleforgatjuk a cukros, kemény tojásfehérjehabot, aztán óvatos és széles mozdulatokkal a babapiskóta-morzsát is. 

A tésztát egyenletes rétegben átkanalazzuk a tepsibe, meghintjük a cseresznyével, és a süteményt 35 perc alatt megsütjük a sütőben. 


Nincsenek megjegyzések:

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...