Azt hiszem, szinte folyamatosan számoltam be az elmúlt 9 év alatt a súlyomról, amit akár hiszitek, akár nem, azzal a +3 kg-val, mely rettenetesen bosszant, még mindig tartom.
Még azt is tudom, mi az, ami miatt ez néha kicsit több, vagy örömömre kevesebb. De most maradjunk annál, hogy általában több az általam kitűzött 70 kg-tól. (Ami ugyebár volt már 68,5 kg is.)
Amióta Németországban nem ápolóként, házvezetőnőként dolgozom, azóta jó a dolgom, mozgás szinte semmi 😕 Illetve ahhoz, hogy a súlyomat megőrizzem, kevés. Mehetnék persze a faluba, hosszabb-rövidebb sétára, de már ismernek az emberek, barátságosak és bizony elég sokan szeretnének velem kicsit beszélgetni. Na, ez nem egyszerű dolog. A bácsi beszédét már megszoktam, amilyen stílusban ő beszél, azt megértem. De jöjjön csak át a szomszédasszony, aki egészen más stílusban beszél, már csak kedvesen mosolygok, mintha érteném😕
Bevallom, naaagyon ki nem állhatom a német nyelvet. Azt meg meg se tudom itélni, hogy az 5 év alatt mennyit fejlődtem. Ez a második hely, ahol ebben a hónapban 1 éve, hogy ott dolgozom, pár éve volt egy másik falu, ahol másfél évet dolgoztam, de ott is csak azokkal értettük meg egymást, akikkel napi szinten volt kapcsolatom. A tetejében az Rajna-vidék Pfalz tartományban, míg a mostani helyem Hessen tartományban van. Ez két különböző nyelvjárás. Ami a németeket nem igazán zavarja, de engem a végletekig lerövidített szavak - miközben irodalmi németet tanultam - halálra idegesítenek. Ott a telefonom, amit rögvest tudok használni, de úgy nem lehet társalogni.
Szóval, a mozgásszegény életmód nem kedvez még 3 kg súly leadásának sem. Így aztán itthon ismét ráálltam a szénhidrát-szegény étkezésre, ami már mutatta, hogy ez a helyes út! 😄
Emlékeztek talán, hogy amikor elértem a magamnak ideális súlyomat, az összes 3 számmal nagyobb ruhámat elajándékoztam és teljesen új ruhatárat gyűjtöttem be. És a kutya itt van elvermelve. Van olyan nagyon kedves "új" ruhám, ami már 1 , 5 kg-nál - én az a fajta nő vagyok, aki ha hízik 10 dkg-ot, azt vagy a hasára, v. a felső testrészére hízza - nem gombolható be szépen. Először csak elhúztam a számat, gondolván, van még, amiből választhatok, de utána meg megkorholtam magamat, hogy "ne legyél könnyelmű!" És ha nem lesz választási lehetőséged?!
Fogtam, ismét vettem Abonett kekszet, (rozsosat), csak hűtött vizet iszok, teát édesítővel és a főzésnél ismét odafigyelek leginkább a köretekre. Inkább párolt zöldség, hozzá még saláta is. Szerencsére a párom mindegyiket nagyon szereti, így gond egy szál se. Csak azért mérgelődöm, hogy mindez a napokban ötlött az agyamba, holott már 2 hónapja lassan, hogy itthon vagyok. Jó. Először azt hittem, elég lesz, ha eljárunk biciklizni... (utána meg ettünk 1-2 gombóc fagyit), de azt, tekintettel a hőségre, ami a legnagyobb ellenségem, nem igazán sokszor tudtuk megtenni. Meghalok simán, ha 25 fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Na! Azt hiszem, mindent bevallottam, amit be akartam és amit nem 😏 Alakul a dolog. Muszáj neki.
Itt egy most készült kép rólam. Nem vészes, azt hiszem.
9 megjegyzés:
Elkeseredésre semmi okod.
Fegyelmezetten betartod a magadnak fogadottakat, és ez eredményre is fog vezetni.
A+kilókat nem lehet úgy ledobni, mint egy súlyzót.
TÜRELEM.
Én, VELED VAGYOK!
Köszönöm szépen a biztatást :)
Le a kalappal! Komolyan inspiráló vagy.
Ne idegeskedj drága Roza,nagyon csinos vagy, ráadásul az akarat is megvan benned úgyhogy az a kis felesleg le fog menni abban biztos vagyok! Gratulálok!
Horimarika, köszönöm szépen! :)
Mariám, nagyon kedves vagy, néha muszáj vagyok ilyenekkel előhozakodni, hogy ismét tovább tudjak lépni. Kevés receptet teszek fel mostanság, az igaz, de annak az egynek örülök, hogy süti sincs köztük :D
Roza nagyon csinos vagy,igen !!!
Majnek Bálintné, köszönöm szépen! :)
Drága Roza örülök, hogy ennyire figyelsz az alakodra. Csodálom az akaratodat és a kitartásodat aminek meg lesz az eredménye. De most is nagyon csinos vagy, ne aggodjál.
Drága Líviám, köszönöm szépen. Őszintén megmondom, nem is annyira az alakom az, amire odafigyelek - október 31-én 65 éves leszek -, de a súlyomra mindenképpen. Az egészségem érdekében is.
Megjegyzés küldése