Oldalmegjelenítések:

2020. október 31., szombat

65.

 Már a második születésnapomat töltöm távol mindenkitől, aki szeret engem és akinek fontos vagyok. (Ez a hátránya a külföldi munkának.)


Amiért az idei születésnapom még jobban elszomorított, annak az az oka, hogy a mai a

Itt ülök egyedül, magányosan, a bácsi a saját lakrészében nézi a tv-t. Reggel ő azért szóban felköszöntött és minden jót kívánt, de az, hogy otthon mindannyian együtt lettünk volna..., kissé elszomorít. Még akkor is, ha mind felhívtak telefonon, unokák (ikrek) sms-ben köszöntöttek, de a több, mint 1000 km rányomta a bélyegét a napomra.

A Párom becsomagoltatta velem a bőröndömbe az általa vett ajándékomat, melyet a facebookon, kamerán keresztül bontottam ki, ő nézte, és  így, abban a pár percben kicsit együtt voltunk. Egy nagyon szép aranyláncot kaptam, skorpió medállal. 

Az életem sosem volt könnyű, sok-sok megpróbáltatásban volt részem. Azért azt gondoltam, mire 65 éves leszek, nyugodt életem lesz. De úgy látszik, erre még kicsit várnom kell. 


11 megjegyzés:

Ani írta...

Isten éltessen! Szép kerek évforduló. A könnyű élet keveseknek adatott meg, de azok nem is becsülik meg a tapasztalatom szerint. Örülj, hogy társra találtál! Nem szokványos ebben a korban. Szép láncit kaptál.

Verus írta...

Isten éltessen!😊❤

Roza írta...

Ani, köszönöm szépen :)

Veruska, köszönöm szépen :)

Éva írta...

Isten éltessen nagyon sokáig erőben egészségben! Kitartás biztos jönnek még nyugodtabb napok is mikor együtt lesz a család.

Roza írta...

Éva, drága, nagyon szépen köszönöm! :)

Jutka írta...

Boldog születésnapot, minden szépet és jót kívánok Neked! 🌹🎂

Roza írta...

Jutka, köszönöm szépen! :)

Katalin írta...

Kedves Roza, nagyon boldog szülinapot kívánok így utólag, Isten éltessen sokáig, jó egészségben, szeretetben! Nagyon szép ajándékot kaptál!

Roza írta...

Katalin, nagyon kedves vagy, köszönöm szépen! :)

undercover írta...

Kedves Roza! Mekésve, de nagyon boldog születésnapot kívánok! Lehet, hogy a nemkönnyű életért cserébe most jön a jutalomjáték! Gyönyörű unokáid, szerető párod, szép családod van, legyél boldog velük!

Roza írta...

Kedves Undercover, köszönöm szépen! :)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...