2011. december 31., szombat

Elérkezett a 2011. év utolsó napja!


Minden Blogtársamnak, Olvasómnak, mindenkinek, aki erre jár!
Kérlek, vegyétek úgy, Mindőtök blogjában ott hagytam ezt az üzenetet!
Köszönöm!:)

2011. december 27., kedd

Holnap jönnek a kicsi fiaim!:)

Anyukájuk csütörtökön megy vissza Ausztriába és a téli szünet még tart. Betegek is voltak, már gyógyulóban vannak, arcüreg-gyulladásuk volt:(
Tegnap az ünnepi ebédnél hiányolták a megszokott rántott szelet-sültkrumpli-tartármártás hármast. De hát, kell a változatosság, azért éhesen ők sem maradtak.
Becsinált leves volt daragaluskával, egyben sült sertéssült sütőben sült burgonyával, barna mártással. Az idén - mivel nem voltam egészségileg a topon - a yorkshire pudingot be sem vállaltam hozzá. Pedig úgy az igazi. De a becsípődésem miatt örültem, hogy azokat az ételeket, süteményeket el tudtam készíteni, amiket elkészítettem.


Desszertnek pedig csokis szeletet (sütés nélkül készül, őzgerincben) és mézes krémes készült. Ezeket szeretik leginkább és ezeket több nap alatt sikerült összehoznom:)
De nem is ez volt a legfontosabb, hanem az a jó hangulatú nap, amit együtt töltöttünk.

A másik karácsonyi ajándékom

a hagymalekvár volt. Ezt eddig azért nem tettem bele, mert a megajándékozni szándékozottak is olvassák a blogomat:) A Fiaim kapták, mellé Aleda ötlete nyomán fehércsokis diákcsemege bonbonkát. Ezek családi ajándékok voltak és mindkét család nagyon örült neki. Pici maradt a hagymalekvárból, azt tegnap az ünnepi ebédnél alkalmuk is volt megkóstolni és nagy sikere volt:)

Hozzávalók: 

40 dkg lilahagyma 
2 db chili paprika 
2 evőkanál méz 
1 dl  vörösbor 
2 evőkanál olaj 
3 evőkanál balzsamecet 
1 evőkanál kristálycukor 
csipetnyi currypor 
bors 
 

Elkészítése: 

A hagymát megtisztítom, és vékony karikára vágom. A chilipaprikát úgyszintén. Egy serpenyőben világos barnára karamellizálom a mézet, ráteszem a hagymát, a chilipaprikát és 2-3 percig kavargatom. Ráöntöm az olajat, a bort, balzsamcetet. Megszórom csipetnyi curry porral. Kevergetve addig főzöm, amíg lekvár sűrűségű nem lesz. Végül ízesítem a cukorral, sóval, borssal, még egyszer átkeverem és kész. 
Még forrón üvegekbe töltöm, tetejére vagy olajat öntök, vagy kevés nátriumbenzoátot teszek, száraz dunsztban hagyom kihűlni, így jó sokáig eláll a kamrában.

fehércsokis, diákcsemege bonbonkák: 






Ami elmúlhat, az el is múlik...

2011. december 25., vasárnap

További kellemes, szép ünnepet!:)

Tegnap este lazacos-kaviáros-tojásos szendvics előétellel, majd sült lazaccal, pirított garnélával, tejszínes gombamártással és karika burgonyával folytatódott a vacsora.
Inni sajnos, semmi alkoholosat nem ittunk hozzá, pedig nagyon jólesett volna:)


Ebédre ettünk halászlét, utána beiglit. Ma is halászlé lesz ebédre, rántott hallal. Ma már megkezdjük a süteményeket, amiket nagy nehezen sikerült összehoznom. Az ünnepi ebéd pedig holnap lesz, akkor jönnek a gyerekek, az unokák. A menüről is majd holnap:)

2011. december 24., szombat

Áldott, békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket!:)

Kívánok Mindenkinek, aki benéz hozzám, aki rendszeres olvasóm.
(Arról nem is írtam az elmúlt napokban - azt hittem jobban leszek - hogy már egy hete, hogy idegbecsípődésem van és nagyon sokat szenvedek vele:( Ezért aztán a karácsonyi teendőimmel is rendesen le vagyok maradva:( Nagy szerencse, hogy a családom az ünnep másnapján jön, addigra csak alakulnak a dolgok. Éppen ezért elnézést kérek Mindenkitől, hogy nem látogatom meg és nem hagyok bejegyzést a blogjában. Nagyon sajnálom, hisz Ti Mind nagyon kedvesek, aranyosak vagytok hozzám. Köszönöm.)

2011. december 23., péntek

Mai alkotásaim:

Az ikreknek sütöttem még egy adag mézeskalácsot, akkor ötlöttem ki, hogy megpróbálom!:)
Nekem tetszenek:)

2011. december 21., szerda

Tejszínes-hagymás csirkemell zöldborsós rizzsel.

Viszonylag hamar elkészült ma az ebédünk.

Hozzávalók:

1 cs. Maggi tejszínes-hagymás csirkealap
40 dkg csirkemell
3 dl tejszín
vaj3
3 dl rizs
3-4 evőkanál étolaj

petrezselyemzöld
2 marék zöldborsó

Elkészítése:

A Maggi fixen leírtak szerint elkészítjük a csirkét.
Amíg a csirke sül, elkészítjük a rizsköretet.
Tálalásnál a rizst frissen vágott petrezselyemzölddel szórjuk meg.

2011. december 20., kedd

2011. december 18., vasárnap

Elérkezett Advent 4. vasárnapja

Mindenkinek, aki erre jár, áldott, békés, örömteli ünnepvárást kívánok!


Ádventi gyertyák

Meggyulladt az első gyertyám
Ádvent első vasárnapján.
Hosszú percekig néztem a lángját,
Eszembe juttatta az Úr Jézus jászlát.
Ott jártam gondolatban én is,
Hallottam róla, de meglepett mégis.
Az a kép, amit itt láttam,
Nem volt olyan, mint vártam.

Meggyulladt a második gyertyám
Ádvent második vasárnapján.
Hosszú percekig néztem a fényét,
Eszembe juttatta a csillag tündöklését.
Messze-messze elmentem,
Hogy láthassam végre Mesterem.
Csillag fénye hosszan vezetett,
Siettem, hogy megleljem a gyermeket.

Meggyulladt a harmadik gyertyám
Ádvent harmadik vasárnapján.
Megéreztem kellemes melegét,
Eszembe juttatta az Isten szeretetét.
Az Isten elküldte a Megváltót.
Mégsem nyitottak Neki ajtót.
Az Isten lealázta hozzánk magát,
Elküldte egyetlen szeretett Fiát.

Meggyulladt a negyedik gyertyám
Ádvent negyedik vasárnapján.
S ahogy a gyertya szélén folyt le a viasz,
Eszembe jutott az egyetlen vigasz.
Hogy nekem is megszületett a Megváltó,
Szívemen nyitva van neki az ajtó.
Ádventkor született meg nekem,
Most már Uram és Mesterem.

2011. december 16., péntek

Hekk párizsiasan, sárgarépás burgonyapürével

Hibák pedig azért vannak, hogy elkövessük őket!:) Nem mártottam lisztbe a palacsintatészta előtt a hekket, ezért lett olyan kis "lefolyós". De azért finom, ropogós lett.
Sárgarépás burgonyapüré.

2011. december 15., csütörtök

Sült tyúkcomb burgonyával, almamártással.

Már idejét sem tudom, mikor készítettem gyümölcsmártást. Mivel alma mindig van itthon, így abból készítettem.

Hozzávalók:
(2 személyre)

6 db alma
őrölt fahéj
őrölt szegfűszeg
ízlés szerint cukor
citromlé

2 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítése:

Az almákat meghámoztam, magházukat eltávolítottam, kockára vágtam és kevés vízben - éppen csak ellepje - a fűszerekkel feltettem főni. Amikor megfőtt, burgonyanyomóval összenyomkodtam, majd a 2 evőkanálnyi  étkezési keményítőt kevéske vízben feloldva, az almát besűrítettem.

2011. december 14., szerda

Chilis babot főztem ebédre.

Már jó régen nem készítettem chilis babot. Legutóbb áprilisban volt...

A diétára tekintettel csak egy fél adagot fogyasztottam, így annak ch-tartalma kb. 40 g volt.

2011. december 13., kedd

Megkaptam az ajándékomat!:))

Még október végén jelentkeztünk Évánál  játékra. A játék arról szólt, hogy aki jelentkezett, az küldött a sorban mögötte állónak ajándékot... Nos, ez az ajándékom érkezett meg, Aledától!:)
Meg kell hogy mondjam, nagyon örültem az ajándéknak:) Nem csak adni, kapni is jó:)
Köszönöm Adél!:)

2011. december 12., hétfő

Rántott szelet francia rakott burgonyával

Gyakorlatilag a tegnapi maradékok felhasználásával készült el a mai ebéd. Köztudott, hogy az egészben főtt burgonya, még ha át is sütöttük, másnapra már nem igazán kellemesen fogyasztható el. Éppen ezért gondoltam, hogy francia rakott burgonyát készítek a rántott szelet mellé. Ezt rendhagyó módon most főtt burgonyával követtem el, de ez csak a sütési időt rövidítette le némileg.

Hozzávalók:
(4 személyre)

1 kg burgonya, (nem szétfővős)
2 dl tejszín,
1 dl tej,
2 gerezd fokhagyma,

2 egész tojás
2 evőkanál liszt
5 dkg vaj,
csipet szerecsendió
bors,
só, 


Elkészítése:


A burgonyákat vékony karikára szeleteljük és egy kizsírozott tepsiben szépen lerétegezzük. A burgonyák fedjék egymást, mit a tetőcserepek. Sózzuk, borsozzuk, szórjunk rá szerecsendiót. Addig folytassuk ezt a műveletet, amíg a burgonya elfogy. A tejszínt a tejjel elkeverjük, belereszeljük a fokhagymát. A tojásokat elhabarjuk és belekeverjük a lisztet, majd a tejszínnel simára, palacsinta tészta sűrűségűre keverjük. Ráöntjük a lerakott burgonyára, tetejére vajdarabkákat teszünk. A sütőt előmelegítjük 200 fokra, majd a burgonyát kb. 40 percig sütjük. Ameddig megpuhul, illetve a teteje pirosodni kezd. 
Tálalásnál kockákra vágva adjuk akár köretnek, akár önálló ételnek salátával, az asztalra.
Esetleg reszelhetünk rá sajtot is, akkor még tartalmasabb ételt kapunk.

2011. december 11., vasárnap

Advent 3. vasárnapja.

Áldott, békés Advent vasárnapot kívánok Mindenkinek, aki bekukkant hozzám!:)


Ma jönnek Péteremék ebédre, aztán délután ők viszik haza az ikreket. Lacifiam estig dolgozik, úgyhogy Péter és Zsófika a fiúkkal marad addig és ellátja őket. 

Terv  szerint ebédre ragulevest főzök daragaluskával, rántott szeletet egyben főtt és átsütött burgonyával, (az ikreknek egy kis rizst is) tartármártással és sütök valami sütit, talán muffint:) Ez mindenkinek kedvére való ebéd lesz.

2011. december 10., szombat

Paradicsom leves, húsos spagetti

Ma az unokák kívánsága szerint volt ebédre paradicsom leves,

és húsos spagetti.

Szépen süt a nap, most kint játszanak az udvaron. Már gyakoroltuk kicsit az olvasást is:)

2011. december 9., péntek

Véres hurka tört burgonyával, párolt káposztával

A múltkor nagy igyekezetemben kútba esett a véres hurkáról készítendő képem:) Most jobba ügyeltem, nem felejtettem el megböködni, így aztán nem is fakadt ki:)
Elég későn, 14:30-kor ebédeltünk (délelőtt a városban, a háziorvosnál voltunk a szokásos havi viziten), de érdemes volt idáig várni:) Nagyon finom volt! Igaz, ez nem az én érdemem:)
Íme: véres hurka tört burgonyával, párolt káposztával.

Annyit azért elárulok, hogy most,az időszűke miatt a párolt káposztát savanyú káposztából készítettem. Annyi a különbség, hogy így külön ecetet nem tettem bele. Cukrot pedig ízlés szerint tettem.

2011. december 8., csütörtök

Paprikás krumpli kolbásszal

Már idejét sem tudom, mikor főztem paprikás krumplit...  Miután nem igazán érzem még jól magamat, döntöttem e mellett a finom és gyorsan elkészíthető étel mellett.


Délután a neurológiára volt időpontom (egyre gyakrabban szédülök). Továbbküldött vizsgálatokra, a nyaki duplex például április 24-én lesz. Igazából már nem is csodálkoztam, mert a nyár elején kértem a szemészetre időpontot, és most január 12-re kaptam.
A múltkor nem is számoltam be a diabetesz-gondozó-beli látogatásomról. Nagyon büszke voltam magamra, a doki halálosan meg volt velem elégedve, meg is dicsért. Így aztán majd csak júniusban szeretne legközelebb látni, de addigra még egy 6-8 kg minuszt szeretné, ha elérnék. Nos, ezt nem ígértem meg neki. De mondtam azt is, hogy igazából ezt a 12 kg-ot sem terveztem be, ez volt a jutalmam:) Továbbra is nagyon odafigyelek az étkezésemre, ami ilyen, mint pl. ez a paprikás krumpli, ebből keveset eszek. Mert a szénhidrátokat továbbra is szigorúan számolom. Az éhgyomri vércukrom 7 alatt van általában.

2011. december 6., kedd

Még ez is!:(

Vagy megfáztam, vagy a hétvégén az ikrektől elkaptam valamit:( Mindenesetre nagyon gyenge vagyok:( Úgy érzem belül, mintha lázas lennék, de nem vagyok... Orrom folyik, mint a vízcsap:(
Sajnos, nagyon sok gyógyszert szedek ahhoz, hogy ne alkalmazhassam a leghatásosabb népi gyógymódot, a kalapkúrát...
Azt hiszem, ma ágyban maradok...

Vigyázzatok magatokra!

Remélem, a Mikulás mindenkinek rendesen megvitte az ajándékát...:)

2011. december 5., hétfő

Butaságom története:(

Képzeljétek!
Addig igazgattam, csinosítgattam a blogomat, amíg egy határozott mozdulattal töröltem a blogok listáját, amiket rendszeresen olvasok:(
Pótolgatom őket, már csak az "S"-től amarra esők vannak vissza.
Utána megint mindenkihez rendszeresen elmegyek:)

2011. december 4., vasárnap

Ma reggelire kocsonyát ettünk:)

Nagyon finom volt...

Ebédre tyúkhúsleves volt cérnametélttel, rántott szelet karika burgonyával, tartármártással, savanyúsággal.
A desszert kelt cukros pite volt. A tartármártáshoz a majonézt is magam készítettem. Már egy ideje nem vásárolunk a boltban majonézt. Legalább ebben is tudjuk, hogy mi van:))

Hozzávalók:

1 tojás sárgája
1 dl étolaj
őrölt bors


Elkészítése:

A tojás sárgáját folyamatosan kevergetjük, miközben vékony sugárban hozzáöntjük az étolajat. Addig keverjük, amíg vajszerű állagú nem lesz. Ekkor csipet sót és őrölt borsot adunk hozzá.


A tartármártáshoz az elkészített majonézhez még adjunk egy fél citrom levét, 1 teáskanál mustárt, ízlés szerint cukrot és kétszeres mennyiségű (1 tojásból készült majonézhez kb. 1 dl) tejfölt. Ha nagyobb mennyiséget szeretnénk készíteni, készítsük a majonézt 2-3 tojásból, egyébként híg lesz a tartármártásunk!

Rántott szelet karika burgonyával, uborkával:

Kelt cukros pite:

Advent 2. vasárnapja


Nálunk ma érkezik a Mikulás, mivel az ikrek most vannak itt:) Nagyon izgatottak:) Csendesen keltem fel, mégis felébredtek mind a ketten:) 


A kocsonyáról még annyit: drága jó Édesanyám - pedig főzött életében elégszer kocsonyát -, másnap reggel nagy izgalommal szaladt megnézni, megaludt-e a kocsonya? Nos, hát én is így vagyok:)) A szokásokat úgy látszik, csak teljesen érdemes átvenni:) Reggel nekem is az volt az első, hogy megnéztem, rezegnek-e azok a kocsonyák:))


2011. december 3., szombat

Kocsonyát főztem.

Úgy mint régen, alig várom, hogy stabil hideg és főleg december legyen, máris főzök kocsonyát. Az egész családnak. Lacifiam holnap itt ebédel az ikrekkel, Pétereméknek ő fogja elszállítani az ő részüket.

A felkészített kocsonya:


Én nem teszek bele zöldséget, csak vörös- és fokhagymát, fekete borsot, csöves paprikát. És ami a legfontosabb, füstölt húsos csontot is. Régen, amikor még mi magunk is vágtunk disznót, csak füstölt húsból készült a kocsonya. Azért az volt az igazi! Nehezen szoktuk meg, hogy sima húsból legyen. De a füstölt íz nélkül nem tudjuk megenni.

Már fő a kocsonya:

Hozzávalók: 
(10 adaghoz) 

1,5 kg bőrös kocsonyahús (köröm, csülök, bőrke) 
1 kg színhús 
1 kg füstölt húsoscsontos (vagy oldalas, bármi) 
1 nagy fej vöröshagyma 
5-6 gerezd fokhagyma 
1-2 csöves fűszerpaprika 
1-2 csöves erős paprika 
őrölt paprika 
szemes feketebors 
 
6,5 liter víz 

Elkészítése: 

A körmöket, csülköt átnézem, hogy nem maradt-e rajtuk szőr. Megtisztítom őket. A csülköt ketté vágom, ugyanígy a színhúst is, valamint a füstölt dolgokat. Ezután egy megfelelő méretű edényben (legalább 12 literes fazék) hideg vízben felteszem főni. Beleteszem a csöves paprikákat, a szemes borsot, sózom. Amikor felforr, beleteszek 1 púpozott evőkanálnyi őrölt paprikát. Majd egészen kis lángon, éppen csak mozogjon a lé, addig főzöm, amíg a füstölt hús is egészen megpuhul. (Én sosem öntök utána vizet.) Ekkor a húsokat kiszedem, a lébe pedig öntök kb 2 dl hideg vizet, hogy a lében "szállongó" dolgok leülepedjenek az edény aljára. A kocsonyalé tetejéről óvatosan leszedem a zsíros részt. Ezután a kihűlt húsokat 10 db - erre alkalmas - tányérra elosztom. A csontosakat természetesen kicsontozom. 
Amikor ezzel készen vagyok, egy finom szűrőn keresztül szépen, óvatosan rászűröm a levet a húsra. Amikor ezzel megvagyok, hideg helyre teszem őket - nem hűtőbe (én így szoktam:) - és másnap fogyasztható a finom, rezgős kocsonya.

Kitálalva:

Nem használok zselatint, attól megkeményednek a húsok... De ha valaki kevesebb mennyiséget készít kevesebb bőrös húsból, az nyugodtan tegyen bele zselatint.

Hozzánk megjött a Mikulás!:)

És az ajándékot mi kaptuk....

Lackó:
Bence:

2011. december 1., csütörtök

Hétvégén jönnek az ikrek.

A mézeskalács már  a dobozukban várja, hogy megérkezzenek:)

December




Didergő december,
cinkét szomorító,
vadmalacot visíttató,
hegyet zúzmarázó,
szélzúgatta tölgyet
hóval terítgető.

Ezüst fenyőágon
csillagszórót gyújtó,
arcot pirosító,
szemet fényesítő,
újesztendőt váró.
(Szepesi Attila)


Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...