Oldalmegjelenítések:

2021. február 23., kedd

Sajtos szelet párolt zöldséggel, kaporszósszal

Hozzávalók:
(2 személyre)

30 dkg sertéshús (karaj, comb)
10 dkg reszelt sajt

Pác:

őrölt zöldbors
mustár
2-3 ek. étolaj

Köret:

kelbimbó
zöldbab
2 kk. cukor


Szósz:

2-3 dkg kókusz olaj (napraforgó-, ill. repceolaj, v. olívaolaj is lehet)
2 dkg liszt
2 ek. aprított kaporlevél

Elkészítése:

A hússzeleteket kissé megklopfoljuk, sózzuk, bőven megszórjuk frissen őrölt zöldborssal (sima fekete is lehet), bekenjük a szeletek mindkét oldalát mustárral, olajba mártjuk és egymásra helyezzük. Ha marad olaj, azt ráöntjük. Fóliával lezárjuk és pár órára, de akár egy éjszakára hűtőbe tesszük.

A kelbimbót és a zöldbabot kissé sós, cukros forró vízbe dobjuk. 5-6 percig főzzük, majd a vizet leöntve róluk, lefedve, a saját gőzükben pároljuk, tálalásig. Tartsuk lehetőség szerint meleg helyen őket.

Az olajat felforrósítjuk, beletesszük a lisztet, zsemleszínűre pirítjuk, majd beledobjuk a finomra vágott kaprot és felengedjük 2 dl hideg vízzel. Sózzuk, teszünk bele egy kevés cukrot és kevergetve addig főzzük, míg mártás sűrűségű nem lesz.

A bepácolt húsok mindkét oldalát pirosra sütjük, de nem szárítjuk ki. Amikor a második oldalukat sütjük, megszórjuk reszelt sajttal, így amikorra a hús megsül, a sajt is elolvad rajta, majd tálaljuk.





2 megjegyzés:

laciferi írta...

Nem bírom abbahagyni a "szülinapozást".
DE!
HOLNAP 6.30!
ÉBRESZTŐ!

Roza írta...

Köszi :)

Blogomban az általam készített ételek receptjei és a róluk saját magam által készített képek szerepelnek.
Bármelyik recept, vagy kép elvihető, de felhasználás esetén kérem a forrás megjelölését.
Köszönöm szépen.

2011. május 08-tól:

free counters

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...